Hajnal Miklóssal, a Hegyvidék és Bel-Buda momentumos képviselő-jelöltjével beszélgetünk Magyarországról, Európáról és politikai szerepvállalásáról. Hajnal Miklóst a Momentum mellett az MSZP-Párbeszéd, a Jobbik, és az Új Kezdet is támogatja, a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a legesélyesebb, választókerületi jelölttel beszélgetünk.
Kezdjünk bemutatkozással: az előválasztási jelöltségen kívül több szerepe van a Momentumban és azon túl is. Mik ezek?
Ez így van. Jelen pillanatban a Momentum elnökségi tagja és kampányfőnöke is vagyok. 2018-ig a párt szóvivője, majd kommunikációs igazgatója is voltam. A kampányfőnökséget nem ma kezdtem, már a 2019-es EP- és önkormányzati választásokkor is én vezettem a kampányainkat. Mindemellett a BKK felügyelőbizottsági elnökeként is igyekszem aktív szerepet vállalni a fővárosban a közösségi közlekedés elkötelezett támogatójaként.
Ha jól tudjuk, Ön igazi Européer: Magyarországon kívül élt már Németországban, Belgiumban és Angliában is, ugye?
Igen, gyerekkoromban öt évet éltem Németországban, egyetemi tanulmányaim első két évét pedig Oxfordban végeztem. Ezután Berlinbe és Brüsszelbe már a munkalehetőségek vonzottak, előbb egy kutatóintézetnél, majd a Google-nél szereztem szakmai tapasztalatokat.
Ön magát inkább magyarnak vagy európainak gondolja?
Egyértelmű, hogy elsősorban magyarnak, de nagyon fontos része az egész életemnek az európai identitás. Nem csak a külföldön töltött évek, de tanulmányaim is megerősítettek ebben. Magyarország az otthonom, itt él a családom, életem legfontosabb eseményei ide kötnek. De felszabadító érzés volt megélni, hogy miközben Európa-szerte laktam és jártam, mindenhol azt veszem észre, hogy több a közös bennünk, mint ami elválaszt. Ez nagyon motiváló számomra a mai napig, és azt hiszem, ezért is fontos számomra, főleg a mai magyar közéleti helyzetbe, hogy kimondjam: büszke európai is vagyok.
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány lassan kivezeti Magyarországot az EU-ból?
Egyértelmű, hogy Magyarország helye az Európai Unióban van. Több kutatás is mutatja, hogy ezzel minden magyar, így a Fidesz szavazói is egyetértenek. Politikai bűn lenne a Fidesz részéről ebből témát csinálni, remélem, hogy ezt Orbán Viktor is belátja.
Kétségtelen, hogy az Európai Uniónak is megvannak a hibái, mégis egy példaértékű összetartozást jelképez. Ehhez képest a Fidesz egyre próbálja jobban kivezetni az országot az EU-ból. Ezt nem hagyhatjuk. Ezért is építjük kapcsolatainkat Európa-szerte, és büszke vagyok rá, hogy a Momentumnak már most jóval több európai szövetségese van, mint amennyi a Fidesznek maradt.
Donáth Anna és Cseh Katalin munkája az Európai Parlamentben példaértékű, pedig még csak 2 éve nyertek mandátumot. Ők képviselik a magyarokat Európában: küldetésük megmutatni a többi európai országnak, hogy bár a Fidesz Putyin és Lukasenka-féle keleti diktátorokkal képzeli el a jövőt, a legtöbb magyar igenis Európában és nyugaton képzeli el Magyarországot.
Mondjon még erről néhány szót. Hogyan képzeli el Magyarország szerepét az EU-ban?
Szerintem magától értetődő, hogy egy erős, európai Magyarországot kell létrehozni, és ott kell lenni a tárgyalóasztalnál Brüsszelben. A kormányváltást követően le kell tenni a névjegyünket: be kell bizonyítani, hogy mi már nem a Fidesz-féle korrupt rendszer képviselői vagyunk.
Például ezért is fogjuk a választási győzelem után rögtön kezdeményezni, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez. Ez nem csak az európai elköteleződés szimbóluma, hanem az elszámoltatás és az igazságszolgáltatás egyik fontos pillére.
A korrupció felszámolásában és a Fidesz elszámoltatásában csak 2022 után várhatunk bármit is?
Egyáltalán nem, hiszen azokat a dolgokat amiket a jelenlegi feltételek mellett is meg lehet csinálni, azokat már most el kell kezdeni, nem kell mindennel megvárni a kormányváltást.
Ebben én is értem már el eredményeket: először is, idén tavasszal feljelentettem Rogán Antalt az OLAF-nál, az Európai Csalás Elleni Hivatalnál. Mindezt azért, mert a propagandaminiszter rokonsága 2019-2020-as évben kiemelkedő mértékű, uniós finanszírozású állami támogatásokhoz jutott, valamint gyanús bankkölcsönökkel és áron alul vett cégekkel is operáltak.
Ezen felül feljelentettem Mészáros Lőrincet és Tiborcz Istvánt kartell gyanújával a Gazdasági Versenyhivatalnál. Ők ugyanis tiltott módon összejátszhattak, valószínűleg két szinten is: egyrészt Mészáros magával Tiborczcal, másrészt mindketten a közbeszerzést kiíró állami intézménnyel. Ezek egyike a BMSK, a másik a Fürjes Balázs vezette KKBK. Ez a viselkedés nem csak erkölcstelen, hanem egyenesen tiltott is, hiszen közpénzt pazarolnak, ami adóforintjainkból teszik mindezt. Ez a második feljelentés ugye Magyarországon történt, de bízunk benne, hogy azért ebben a leépített jogállamban is lesz ennek valami következménye. Ha mégsem, pontosan tudni fogjuk, honnan folytassuk 2022 tavaszán.
Most komolyan: és nem fél ezek után a revanstól?
Nem félek. Teljesen megértem azokat, akik félnek a rendszertől, sok kiszolgáltatott ember emiatt veszélyben van, hiszen ettől a velejéig korrupt rendszertől függ az egzisztenciájuk. Ahogy azt a Partizán választókerületi vitájában is említettem, van aki csak a bokorban meri aláírni az ajánlóíveket. Elképesztő, hogy hova jutottunk a Fidesz 11 éve alatt.
Valakinek azonban fel kell vállalnia ezt a szerepet is, és én vagyok olyan szerencsés helyzetben, hogy ne legyek kiszolgáltatva a Fidesznek: nekem nincsenek se kormányzati autóim, se állami pénzből felhízlalt vállalkozásom, se drága ingatlanjaim. Egy ilyen küzdelemben előnyömre válhat, hogy nincsen veszítenivalóm. Ettől függetlenül persze próbálkoznak ellenünk is. Ahogy a miniszterelnök-jelöltünk, Fekete-Győr András tárgyalása is lassan 3 éve húzódik, de az a meghurcolás is egészen elképesztő, ami Paróczai Anikóval történt Kispesten, mert megtalálta Kránitz Krisztián “elfelejtett” nyaralóját. Ezek mind azt jelzik, hogy tényleg fél tőlünk a Fidesz és minden szövetségese. Mi viszont egy erős, szolidáris közösség vagyunk és kiállunk egymás mellett, és nem futamodunk meg semmitől.
Tehát akkor Önt még komolyabb fenyegetés sosem érte?
Eddig még nem. Lejárató kampányokat azért persze kaptam én is. Most legutóbb is Rákay Philip NER-es szócsőnek nem tetszett, hogy utánajártunk a lótrágya ügyének. Biztos látták a kedves olvasók, hogy Vadász Gáborral és Szemző Áronnal kiderítettük, hogy Rákay Philip lovainak ürüléke rontja a levegőt a budakeszi Angyalok Királynéja Kegytemplomnál, egy Natura 2000-es területen. Ő ugyanis úgy gondolta, hogy rá nem érvényesek a szabályok. Rákay Phillip viszont nem bírta ki, hogy ne szúrjon vissza, és vélhetőleg az ő kérésére lejáratókampány indított ellenem a propagandamédia.
Akár propaganda írta, akár nem, mégis fontos tisztázni: miért állította be magát közgazdásznak?
Köszönöm a kérdést, én is azt gondolom, hogy ezt egyszer és mindenkorra tisztázni kell. Eddig ha hiszi, ha nem, még senki nem kérdezett erről meg hivatalosan.
A történetet ugye egy 2017-es HírTV beszélgetésre alapozzák. Éppen a NOlimpia kampánnyal kapcsolatban a számokkal való trükközésről beszélgettünk, és én mondtam egy olyat, hogy én is képes lennék a számokkal trükközni, közgazdászként.
Akkor még az Oxfordra jártam, már két tanév a hátam mögött volt, és az is volt a célom, hogy ott le is diplomázzak, aminek semmi akadályát nem láttam. Azonban közbejött a Momentum, és a NOlimpia kampány sikere, ami miatt már akkor is rengeteget jártam haza, és végül úgy döntöttem, inkább hazaköltözöm küzdeni az akkor még lehetetlennek tűnő kormányváltásért. Ezért felfüggesztettem a tanulmányaimat. Reméltem, hogy sikerülni fog befejeznem, ugyanis gyakorlatilag csak a záróvizsgák hiányoztak, de a külföldi tanulmányaim és a hazai mozgalomépítés egyszerre nem lehetségesek.
Itt igazából nem valamifajta leleplezésről van szó, hanem arról, hogy én feketén-fehéren leírtam az előválasztás honlapjára is feltöltött önéletrajzomban, és korábban is elmondtam már párszor, hogy az Oxfordi Egyetemen végzett tanulmányaimat 2017-ben felfüggesztettem. Ezt pedig most megragadta a Fidesz és elkezdett engem ezzel támadni. Ebből is látszik, hogy komoly ügyeket, lopást, csalást a múltamban nem találtak.
És tervezi folytatni a tanulmányait?
Az élethosszig tartó tanulásban hiszek, ami nem feltétlenül diploma kérdése. De számomra is van jelentősége a végzettségnek, igyekszem a munkámmal leginkább összeegyeztethető irányban képezni magamat, ezért is iratkoztam be az ELTE jogi karára idén.
Most, hogy ezt tisztáztuk, egyet még visszakérdeznék: a Rákay-ügy felderítésén kívül mivel foglalkozott még az elmúlt időben?
Nagyon sok mindennel, nem nagyon álltunk le a nyár alatt. Nem hiszem, hogy lesz időnk itt mindent átbeszélni, de megemlítenék ezek közül néhányat.
Az egyik legfrissebb fejlemény az elmúlt napokban az volt, hogy elkezdtem feltárni a Fidesz hegyvidéki irodájának bűncselekménygyanús irodabérlését. Áttekintettük a hegyvidéki pártirodák iratait. Ekkor lettünk figyelmesek arra, hogy a Fidesz 1997 óta bérli 80 nm-es hegyvidéki irodáját a XII. kerületi önkormányzattól, de a bérelt ingatlan a földhivatal adatai szerint nem is a XII. kerületi önkormányzat tulajdonában van, hanem valójában 1994 óta a Fővárosi Önkormányzaté. Éppen ezért a Momentum önkormányzati képviselőjével, Vadász Gáborral közösen továbbvittük a kérdésünket az önkormányzatnak a gyanús bérleti szerződés mihamarabbi tisztázása érdekében. Reméljük, kielégítő választ fogunk erre kapni, de azok akik követik a Facebook-oldalamat vagy feliratkoztak a Momentum Hegyvidék hírlevelére, értesülni fognak, ha érdemi előrelépés történik az ügyben.
Egy fokkal kevésbé politikai, de attól még ugyanannyira fontos dolog volt, hogy több esemény során helyi momentumosokkal és tenni akaró helyi lakosokkal kifestettük a Tállya utcai játszóteret. A lakkozatlan fafelületeket néhány évente érdemes átkenni, amivel nem csak a szépségét óvhatjuk meg, de a játszótér élettartamát is növelni lehet. Csakhogy az Önkormányzat a játszótér felújítása óta nem nagyon foglalkozott vele. Viszont azért persze köszönet jár, hogy az eszközöket és a festéket biztosították a mi munkánkhoz.
És hogy halad az előválasztási kampány a választókerületében?
Egész jól! Néhány napja jelent meg a Medián közvélemény-kutatása, amelyben az látszik, hogy a a nekem van a legjobb esélyem a Fidesz megverésére a Hegyvidéken és Bel-Budán. És az utcán is pozitívak a visszajelzések. Ennek nagyon örülök, de azért nem állunk meg, kint vagyunk az utcán minden nap, kopogtatunk-pultozunk, ahogy szoktunk, és lelkesen várjuk, hogy lezáruljon a szavazás.
Sok sikert kívánunk!
Köszönöm a lehetőséget!