Szeparatista mozgalmak Európában – Katalónia esete
Európa határai a történelem során folyamatosan változtak. Ez sokszor véres konfliktusokba torkollott, utolsó ilyen eset a délszláv háború volt, ami több mint 10 évig tartott és 140.000 ember életét követelte. Az Unión belül egyelőre nem voltak háborúba végződő konfliktusok, de a szeparatista mozgalmak időről időre továbbra is erőre kapnak. Jelenkorunk függetlenedési kísérleteit fogjuk vizsgálni az esszénkben, különös figyelmet szentelve Katalóniának.
Spanyolország 17 autonóm tartományból (és 2 autonóm városból) áll össze, már-már majdnem szövetségi államként. Ezek az autonómiák azonban korlátozottak, a konfliktus eredete általában az, hogy mennyi önállóságot is kapjanak pontosan. A legszélsőségesebb esetekben egészen addig elmennek, hogy az anyaországtól való teljes függetlenedést célozzák meg. Spanyolország történelmében volt már arra példa, hogy ezt emberéletek árán próbálták elérni. Baszkföldön majdnem 60 évig tevékenykedett az E.T.A. (Euskadi ta Askatasuna, „Baszkföld és Szabadság”) nevű terrorszervezet, aminek célja Baszkföld teljes függetlenségének kivívása volt. Rendszeresen erőre kapnak függetlenedési hangok Spanyolországban. Legfrissebb ilyen eset a 2017-es katalán függetlenedési kísérlet volt.
Az okok megértéséhez vissza kell mennünk az időben, és meg kell vizsgálnunk a régió történelmét. A történelem alatt számtalanszor más állam, uralkodó fennhatósága alá került. Itt építettek kikötővárosokat a görögök, majd a rómaiak is itt léptek be az Ibériai félsziget területére. Később ez volt az ütközőpont a muzulmánok és frankok között, fele muzulmán, fele frank uralom alá esett. Ebben az időszakban kezdett kialakulni a katalán társadalom identitása. Később uralkodók házasodása révén egyesült aragóniával, és az Aragón Korona része lett, így az aragón király uralma alá esett, de továbbra is megőrizte teljes autonómiáját. A 14. században létrejött a Generalitat de Catalunya, Katalónia kormánya, így a katalán önrendelkezés egyre erősödött. Később a Castillai korona egyesül az Aragón koronával, nem alakultak egy királysággá, de közös uralkodójuk lett, Katalónia az egyesülés során szintén megőrzi önállóságát. A 30 éves háború alatt centralizálni akarták a közigazgatást, hogy így több pénzhez és hatalomhoz jussanak a háború megvívásához. Ez az autonómiák felszámolását jelentette volna. A katalán nemesek elfogadták az ötletet, de nép nem akarta feladni a kivívott jogaikat, ezért háború tör ki, végeredménye az lesz, hogy a nemesek visszavonulnak, és az önrendelkezés továbbra is megmarad. A 18. században az örökösödési háború alatt az osztrákok oldalán szálltak hadba a katalánok, vereséget szenvedtek. Ennek következményében megszüntetik mindenféle önállóságukat. Ezeket csak a köztársaság időszakában kapják vissza, 1932-ben elfogadják az “Estatut d’autonomia”-t, ami sokak szerint már az első katalán alkotmánynak tekinthető. Ez a korszak viszonylag hamar véget ér Franco diktatúrájával, ahol hatályon kívül helyezik az alkotmányt, teljesen felszámolják az autonómiát, és a katalán nyelvet is betiltják. Franco bukásával 1975-ben elkezdődik a spanyol demokratikus átmenet, aminek következtében rengeteg jogot visszakapnak a katalánok.
Ahogy a történelmi összefoglalásból is látható a régió történelme elég viharos, de az önállóság mindig az események középpontjában állt.
Egy nagyon erős nemzeti identitással rendelkező régióról beszélünk, ahol rendszeresen felmerül a függetlenedés gondolata. 1980-ban tartották az első katalán választásokat, a politikai helyzet nem egyszerű. Az országos tömegpártok mellett rengeteg regionális párt is jelen van, akik általában mind mást akarnak. Vannak köztük jobboldaliak, baloldaliak, konzervatívok és liberálisok. 1980 óta minden regionális választáson a katalán nacionalista pártok érték el a legjobb eredményeket, akiknek céljai között hol az erősebb önállóság, hol pedig az elszakadás szerepelt. Ezzel szemben az országos választásokon a Spanyol Szocialista Munkáspárt szokott győzedelmeskedni, aki az egységes Spanyolországot akaró országos pártok közé tartozik. Innen is látszik a régió politikai megosztottsága, ami több mint 40 éve fennáll.
A konfliktus középpontja a katalán és spanyol nacionalizmus feloldhatatlan ellentéte áll. Míg előbbiek független államot akarnak, addig utóbbiak egy egységes Spanyolországot. A 2017-es függetlenedési kísérlet közvetlen előzménye Katalónia autonómiastatútumának reformtervezetének elfogadása volt 2005-ben. Ebben meghatározták azt, hogy magukra nemzetként, nem nemzeteiségként tekintenek. Pénzügyi autonómiát követeltek, a katalán kormány hatáskörét akarták bővíteni, saját igazságügyi és bírói szervezetet akartak. Ez a javaslat a helyben történő elfogadást követően felkerültek a spanyol képviselőház elé, ahol az összes képviselőnek az abszolút többsége kellett ahhoz, hogy továbbmenjen. Sorozatos tárgyalások útján végül sikerült megegyezni és átment a tervezet, két párt nem szavazta meg, a Spanyol Néppárt, aki akkor a legnagyobb ellenzéki párt volt, és a Katalán Köztársasági Baloldal, akik teljes függetlenséget akartak. Később a spanyol szenátus is elfogadta és egy népszavazáson is elfogadásra került a tervezet. Összességében úgy nézett ki, hogy nagyobb probléma nélkül átmegy a reform és Katalónia fiskális autonómiát kap. A Spanyol Néppárt azonban az alkotmánybírósághoz fordult, ami rekordhosszú gondolkodás után 2010-ben alkalmatlannak nyilvánította a tervezetet, alkotmányellenesnek a kezdeményezést. Az alkotmánybíróság kimondta, hogy a spanyol nemzet egy, nemzeti egysége megbonthatatlan, az igazságszolgáltatás és az adómegállapítás joga pedig a központi kormányzat alá tartozik. Ennek következtében a katalánok igénye nőni kezdett egy erős autonómia iránt. A statútum elkaszálása, a válság következményei, illetve a központi kormányzat korrupciós botrányai egyre inkább a függetlenedés felé terelték a katalán közvéleményt. Önálló nemzetként kezdtek magukra tekinteni, ráadásul nem érezték igazságosnak, hogy többet fizetnek bele a központi költségvetésbe, mint amennyit onnan visszakapnak.
A katalánok nagyobb autonómiát akartak, majd miután ezt nem kapták meg, eggyel feljebb rakták a lécet és a függetlenségre céloztak. 2017. október 1-én kiírták a függetlenedésről szóló népszavazást. Ezt mind a spanyol kormány, mind az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek titulálta, és rendőri erőszakkal fellépett a megtartása ellen. A népszavazáson elsöprő többséggel nyertek az igenek, viszont Spanyolország nem tekintette legitimnek. A teljes lakosság kicsit több mint 38%-a szavazott a kiszakadásra. Ennek következtében október 27-én Katalónia kikiáltotta a függetlenségét. A spanyol kormány szinte azonnal reagált, felfüggesztette a terület autonómiáját, és elkezdte letartóztatni a függetlenségért felelős politikusokat. Az akkori katalán elnök,Carles Puigdemont Belgiumba menekült, jelen pillanatban is onnan próbál tárgyalni a hazatéréséről.
Európában rengeteg nemzeti kisebbség van, sokszor sok helyen előjön a függetlenség gondolata. Ezt az EU. nem igazán nézi jó szemmel, ahogy a katalán példában is egyértelművé tették, hogy kiszakadás esetén az új állam nem lenne az EU. tagja. Veszélyes precedenst teremtene, mivel ha az egyik elszakadási kísérlet sikeres, és az EU. is megbékél vele, az nagyon gyorsan egy tucat másik szétváláshoz vezethet. Egy ország felvételéhez az összes EU. tagállam szavazatára van szükség, ezért is nagyon valószínűtlen, hogy abban az esetben, ha a szakadás sikeres is, az EU. tagállama lehetne az ország. Katalónia esetében Spanyolország vétója szinte garantált. A nemzeti kisebbségek szakadása nem tűnik járható útnak, de az autonómiájuk biztosítása igen. Minden nemzetiségnek joga van az önrendelkezéshez, ezt az EU.-nak és tagállamainak kötelessége biztosítani. Legyen szó a katalánokról, a baszkokról, vagy éppen a székelyekről. Sok kezdeményezés volt ezen a téren, legújabb egy aláírásgyűjtés volt a nemzeti régiókért. A kezdeményezés székelyföldről indult, és azt szerették volna elérni, hogy a nemzeti kisebbségek is részesüljenek az EU. kohéziós alapjából, ők is hívhassanak le forrásokat.
Az esszémben elemzett példából látszik, hogy az autonómia eltiprása pont ellentétes hatást válthat ki, mint amit a jogalkotó el szeretett volna érni. Az EU.-nak egységre van szüksége, a nemzetiségeknek pedig önrendelkezésre, ennek módja nem az elszakadás, hanem az autonómiájuk biztosítása.
Felhasznált irodalom:
Gema Sánchez Medero: El sistema de partidos en Cataluña (1980-2010), Revista Derecho Electoral, N. º 12, Segundo Semestre 2011 ISSN: 1659-2069
SIPOS KATALIN Katalónia és a „nemzetté válás” alkotmányos folyamata
Szilágyi István : A katalán függetlenedési folyamat kérdőjelei, Comitatus – 28. évf. 230. sz. (2018. ősz-tél) 47-60. oldal
Dabis Attila: Katalán ősz, Kisebbségi szemle – 2. évf. 4.sz. (2017.) 7-28. oldal
Nemes Krisztina: FÜGGETLENSÉG – ÁLLAM – NYELV: KATALÓNIA KÜLÖNÖS ESETE, Létünk – XLV. évfolyam, 2015. 2. szám 117-128. oldal
GYŐRI SZABÓ RÓBERT: A katalán szecessziós mozgalom esélyei – Valóság – 59. évf. 9. sz. (2016. szeptember) 78-106. oldal