A kisállamok kiváltságos korszaka Európában lassan véget ér
Luxemburg és Málta továbbra is vétózhat, de a hatalom a nagy államokra terelődik.
Az EU. “Egy ember, egy szavazat” elve alapvetően jól hangzik, de a kép valamivel összetettebb. Németországban 860 000 állampolgárra jut egy képviselő. Ezzel szemben Luxemburgban (nagyjából akkora országban, mint Düsseldorf) 100 000-re jut egy.
Az aránytalan parlamenti súlyozás egyike azon sokféle előnynek, amelyeket az EU. kisállamai élveznek. A Unió lakosságának háromnegyede mindössze hét országban él, a maradék lakosság 20 államra oszlik szét. Számukra a tagság igencsak előnyös.
- Politikusaik kulcsfontosságú pozíciókhoz juthatnak, kompromisszumos választásként.
- A közös valuta a kisebb európai gazdaságoknak beleszólást enged a monetáris kérdésekbe, ahelyett, hogy a Bundesbank rongybabaként rángatná őket, mint az euró bevezetése előtt.
- Ha olyan témákról van szó, mint az adók, a külpolitika vagy az EU-szerződések megváltoztatása, akkor vétót alkalmazhatnak. Ez azt jelenti, hogy Máltának (500 000 lakos) annyi beleszólása lehet a dolgokba, mint Olaszországnak (60 millió lakosa) a teljes 450 milliós EU-ban.
Az EU geopolitikai nagyítóként működik, így a kis országok sokkal nagyobb hatalommal rendelkeznek.
Az Unión belül a kis államok először alakíthatják a történelmet, ahelyett, hogy annak áldozatai lennének. Válság idején a kis országok vezetői egy asztalnál, egyenrangúként ülhetnek Angela Merkellel és Emmanuel Macronnal. Nem csoda, hogy az első ilyen találkozón néhány vezető úgy viselkedik, mintha egy hétvégi futballista találkozna, Cristiano Ronaldóval. A nagy országok számára az EU arról szól, hogy ragaszkodnak korábbi befolyásuk maradványaihoz; a kicsik országokat az EU. erősebbé tette, mint azt valaha is álmodhatták volna.
A kis és erős államok kora viszont úgy néz ki, hogy a végéhez ért. Vegyük például az adókat, egy olyan területet, ahol a kis országok régóta élvezik a túlzott hatalmukat.
Egy közegben (EU), ahol a tőke szabadon áramolhat, jövedelmező trükk a közeli szomszédnál kisebb adókat kivetni. Írország és Luxemburg a földművesek, illetve az acélgyártók nemzeteiből átalakultak a bolygó két leggazdagabb országává azáltal, hogy nagyobb szomszédaiknál alacsonyabb adókat vetettek ki. Így a tőke a szomszédok panaszaival együtt elárasztotta őket. Mivel az EU. csak egyhangúlag hozhat jogszabályokat az adókról, sokat nem tudtak tenni ezellen. Szépen megkérték őket, hogy változtassanak az adópolitikájukon, nemet mondtak.
Az idők azonban változnak. Joe Biden, Amerika elnöke megtorlást indított azok ellen a vállalatok ellen, amelyek nyereségüket alacsony adókkal rendelkező államokban könyvelik el, és megígérte, hogy büntető adókkal bünteti majd őket.
A 12,5% -os társasági adókulccsal rendelkező Írországnak ez kifejezetten rossz hír. Amerika mutatja az utat, más nagy országok is jelezték, hogy átvennék a módszert. Írországnak és a hasonló gazdaságpolitikát alkalmazó országonak nincs nagyon fegyver a kezükben, hogy ezellen tegyenek. A bizottság eközben továbbra is innovatív módszereket keres az adóztatással kapcsolatos vétók megkerülésére, ötletes, de jogilag megkérdőjelezhető módon alkalmazva az EU-szerződések rendelkezéseit. A kis államok előnye elveszni látszik.
Az állampolgárság megadása, akárcsak az adó, az államok másik alapjoga. Elvégre ki dönthetné el a máltai kormányon kívül, ki a máltai? Málta és Ciprus ezt a jogot arra használta, hogy könnyedén pénzt keressen, s ezáltal az EU-ban való letelepedést és munka jogát mindenki számára biztosította, aki hajlandó néhány millió eurót költeni államkötvényekre vagy egy drága lakásra, kilátással a Földközi-tengerre. Sokan úgy érzik, ez nem csak a tagállamok belügye, hanem az egész EU. ügye kell, hogy legyen. Mivel ha egy országhoz állampolgárságot szerez valaki, az az egész Unióba szabad beutazást jelent számára. Emiatt a bizottság
lépéseket tesz a gyakorlat visszaszorítására. Egy másik kiváltság is eltűnni látszik.
Egy kis országhoz való tartozás egykor egyenes utat jelentett az EU. magas beosztású pozícióiba. Az európai politikában a munkakör fontossága fordítottan volt arányos az illetőt delegáló ország méretével. Az emberek jobban örültek annak, ha egy portugál vagy egy luxemburgi volt a főnökük, nem pedig valaki Franciaországból vagy Németországból. (Luxemburg annyi bizottsági elnököt állított elő, mint Franciaország és Németország együttvéve.) Most viszont változnak a folyamatok. Különösen Németország esetében, ami egyre gyakrabban tör a magas pozíciókra. Ursula von der Leyen volt az első német, az 1960-as évek óta, aki az Európai Bizottságot vezeti. Az Európai Központi Bank, az az intézmény, amely a legtöbbet tette az euró összetartásáért, megalakulása óta nagyobb vezetése alá esik. A nagyobb hatalmak egyre inkább azt akarják, hogy népük vezető beosztásba kerüljön.
Ha valami a kis országok túlméretezett hatalmát legjobban szimbolizálja, akkor az a vétójog. Bizonyos témákban a magányos „nem” még mindig leblokkolhatja az Unió terveit. De az országok türelme a vétóval szemben kezd elfogyni. Különösen Magyarország alkalmaz obstruktív megközelítést Brüsszellel szemben. Ahelyett, hogy hangosan kritizálná az EU-t, miközben a háttérben együttműködne vele, szokásásvá vált a külpolitikai lépések blokkolása az olyan ügyekben, mint például az emberi jogok helyzete Kínában. Mégis, valahányszor egy olyan szuverenista, mint Orbán Viktor, megvétózik valamit, az EU föderalistái ujjongani kezdenek, azzal érvelve, hogy ügyüket képviseli helyettük. Vagyis egy olyan irányba tolja az EU-t, amely jobban támaszkodik a minősített többségű szavazásra.
A kis országok kérdése
Az EU demokratikusabbá válásának egyik kimondatlan feltétele, hogy a kis államok veszítenek hatalmukból. Ameddig a nemzeti kormányok nagy hatalommal rendelkeznek, addig egyensúlyhiányt teremtenek. Az EU-t azért hozták létre, hogy visszaszorítsa a nagy európai hatalmak túlkapásait, és nem azért, hogy ezeket kisebb társaik (kétségkívül kevésbé véres) túlkapásaival helyettesítsék. Az a közösség, ahol egyes állampolgároknak több beleszólásuk van, mint másoknak, nem igazságos.Természetesen ez a probléma nem csak az EU.-ra igaz. Az USA-ban például Dél-Dakotának ugyanannyi szenátor van, mint Kaliforniának, a hatalmas méretbeli különbségek ellenére. De ez nem lehet mentség arra, hogy ne orvosoljuk a hibákat. Európa kis országainak nem kell tartaniuk az eljelentéktelenedéstől. Eddig egy gyengébb egész részeként tartották fenn egyéni nagyobb erejüket. A jövőben kisebb szerepet fognak játszani egy erősebb közösség részeként.
Az alábbi fordítás a “The Economist The era of small-state privilege in Europe is coming to an end” című cikke alapján készült.
Nem tükrözi egyesületünk álláspontját, csupán betekintést próbálunk nyújtani az EU-ban lejátszódó folyamatokra, különböző véleményekre.